Panorámáinkról

Miben nyújtanak Neked segítséget a 3D panorámák?

  • Statisztikai adatok bizonyítják, hogy egy szálloda akár 135%-os online foglalási növekedést is elérhet mindössze annyival, hogy honlapján részletesen bemutatja a létesítményét egy jó minőségű virtuális séta segítségével
  • Az emberek kíváncsiak, szeretik előre tudni, hogy milyen helyre fognak érkezni. 3D panorámáinknak köszönhetően a honlapod látogatóinak lehetőségük van a saját otthonukból körülnézni – ez különösen fontos nagy távolság esetén
  • Bizalmat kelt a látogatókban, hogy nem titkolsz előlük semmit
  • Többet mond, mint egy egyszerű fénykép vagy egy videó, hiszen ezt a látogató saját maga irányítja, azt néz meg, amit csak szeretne
  • Nem igényel nagy befektetést, és hamar meg is térül, sőt rövid időn belül folyamatosan bevételt termel, hiszen a panorámának az a célja, hogy a bemutatott helyre vonzza az embereket. A befektetett összegre gondolhatsz úgy is, hogy egy panoráma ára körülbelül megegyezik egy hotelszoba vagy egy 4 fős család vacsorájának árával. Ugye hogy pillanatok alatt megtérül?! Ennél persze rövid időn belül sokkal többen fognak Téged választani a honlapodon található 3D panorámák meggyőző ereje miatt

Hogyan történik a fotózás?

  • A panorámák megrendelését követően az egyeztetett időpontban a megbeszélt helyszínre érkezünk
  • Egy helyszín fotózása a körülmények függvényében 5-20 percet vesz igénybe
  • Az elkészült panorámák átadása a panorámák számától is függ, de ez általában egy hét alatt megtörténik
  • Miután elkészültek, egy demó oldalon lehetőséged van megtekinteni, majd a számla kiegyenlítését követően átadjuk a 3D panorámákat, melyeket Te magad vagy a honlapszerkesztőd percek alatt be tud építeni

Mit kínálunk még a panorámán kívül?

A forgatható panorámákon kívül átadásra kerülnek a panorámát alkotó nagy felbontású képek is, melyet akár honlapod arculatához, prospektushoz vagy egyéb Internetes, illetve nyomdai anyaghoz is felhasználhatsz. Ez természetesen benne van a panorámák árában, külön díjat nem számolunk fel érte.

Ezen kívül mellékelünk egy útmutatót is, hogy könnyebben be tudd/tudjátok illeszteni a panorámát a honlapodba.

»Megnézem az árakat